Bíbor két kislány édesanyja. Első gyermekük, Lili császármetszéssel született, második gyermekük, Villő hüvelyi úton jött világra. Mindkét gyermekük születését leírták Anyaszemmel és Apaszemmel is. Köszönjük nekik, hogy itt is megoszthatjuk a történetüket! (a tortenetek.szules.hu-n is olvashatók)
Mintha nem is vele történt volna (Lili története)
A déli órákban éppen az Astorián haladtam keresztül, amikor megcsörrent a telefonom. Gondoltam, már itt is egy újabb munka, de nem. Bíbor hívott és bejelentette az év hírét: úgy néz ki, várandós!
Egy pillanatra „megállt minden” bennem, körülöttem. A hír hallatán hirtelen reagálni sem tudtam semmit. Se pozitívat, se negatívat. Talán még a pedál is megállt egy pillanatra. Persze, öröm volt bennem, csak hát amikor az életében először kap ilyen hírt az ember… Aznapra teljesen elkalandoztak a gondolataim, valahogy nem a munkámra figyeltem.
Az elkövetkező hónapok kissé ellentmondásosak lettek a számomra. Nem igazán tudtam hova tenni azt a tényt, hogy azok a dolgok, amiket addig annyira szeretett Bíbor, erre az időszakra kiállhatatlan ellenségeivé váltak. Átmenetileg megszűntek a finom, fűszeres vacsorák, édes sütemények. Minden fordítva működött.
A várandósság végén sűrűn be kellett járnunk a kórházba vizsgálatra, a nagyon erős jósló fájások miatt. Mindegyiknél azt hittük, szülünk. Végül már nem tudtuk, mikor is fog tényleg megszületni, annyiszor kiáltott farkast.
Aztán eljött a nagy nap. Izgatottan és boldogan mentünk a kórházba. Eleinte minden rendben volt. Aztán elindultunk a lejtőn lefelé. A doktornő megjegyzésével kezdődött: „szülni jöttünk, nem pihenni”, majd két férfi polcot szerelt. A vajúdás kezdett leállni. Bekötötték volna az infúziót, de nem találták el a vénát többedszerre sem. Meglepődtem rajta, hogy ilyen előfordulhat. Oké, hogy ezt is kell valahol tanulni, na, de pont itt?!
Az oxitocin hatására újra indult a vajúdás. A szűnni nem akaró hátfájást könyökkel és ököllel való masszírozással próbáltam enyhíteni.
Aztán egyik orvos jött a másik után; valami rossz volt a levegőben. Nem jön lentebb a gyerek, mindig visszacsúszott. A szívhang meg minden nyomásnál nagyon lelassult. Végül kimondták az ítéletet: császár. Nincs más út. Túl régóta tart a kitolás és nem halad egy tapodtat sem.
Nagyon rossz érzés volt, hogy vinni kell a műtőbe. Megkönnyeztem. Fogtuk egymás kezét és nem értettük.
Ott álltam a fülkében és néztem a műtétet. Mintha nem is Bíborral történt volna. Kívülállónak éreztem magam.
Sokáig tartott, míg megkaphattam Lilit. Furcsa volt, hogy az előbb még bent volt, aztán meg most a kezemben. Nem gondoltam, hogy egy újszülött ennyire nehéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése